Megújult Jánoshalmán a szélmalom

Megújult Jánoshalmán a szélmalom

Megújult Jánoshalmán a szélmalom

Jánoshalmán az egykori 6 szélmalomból már csak egy lelhető fel a Doktor-telepen. A malom a ’Szélmalom Hagyományőrző Alapítvány’ tulajdonában áll, melynek alapítója/kurátora dr. Kádár Péter.
2020-21-ben a ’Népi Építészeti Program’ keretében a Teleki László Alapítvány támogatásával a tető teljes megújítása megtörtént.
Ennek során a malomtető leemelésre került, majd a tető forgatását egykor lehetővé tévő, mára korhadt szerkezeti elemeket pótolták. A korábbi lécezés és avult zsindely helyére új, kézi faragású, áztatott zsindely került. A falkoronába épített tőkék, körráma cikkelyek, csúszóráma pótlása után a tető visszadaruzásra került. Jelen állapotban a malom konzerválása szempontjából legfontosabb, hogy a csapadék becsurgását meggátló tető javítása megtörtént. A munkák előkészítésében számos műemlékvédelmi szakértő is részt vett, míg a kivitelezésnél a daruzást a kiskunhalasi Vankó Kft., az ácsmunkákat pedig szegedi Kárász Ervin csapata végezte. A népi-műszaki hagyományok szempontjait Dr. Ozsváth Gábor Dániel felügyelte.
Reméljük, hogy a közeljövőben további felújítási lépések is megtörténhetnek.
A felújított tető műszaki átadóján részt vettem magam is. A malmot az Alapítvány az Önkormányzattal együtt igyekszik a város kulturális életébe minél inkább bevonni, esetenként a látogatók számára megnyitni.

Czeller Zoltán polgármester

Tetszett a cikk? Kérem, ossza meg!

Hírkategóriák

Népszerű hírek

Közösség

Image

+36 77 501 001

polghiv@janoshalma.hu

Lépjen velünk kapcsolatba

Image
H-6440, Jánoshalma, Béke tér 1., Magyarország
Image
A Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási rendje
hétfő: 8:00 - 12:00
13:00 - 16:00
kedd: nincs
szerda: 8:00 - 12:00
13:00 - 17:00
csütörtök: nincs
péntek: 8:00 - 12:00
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Image
Szechenyi 2020 TOP_PLUSZ pályázatok